vagy zöldséges rizzsel, ha valakinek inkább így ismerős.
Az egyik legegyszerűbb, de nagyon finom étel. A karfiolt rózsáira szedve forró, enyhén sós vízbe dobom és rövid ideig hagyom, hadd főjön meg. Nem szabad sokat várni, egyrészt, mert a legtöbb vitamin a főzés következtében elillan, másrészt ha nagyon megfő, nemes egyszerűséggel szétesik. Normál módon, lisztbe, tojásba, majd zsemlemorzsába forgatom és olajban kisütöm. Szerintem érdemes többször megforgatni sütés közben, úgy lesz egyenletesen szép aranybarna.
A rizibizi (meg általában a rizsfőzés) nem egy bonyolult dolog, csak tudni kell a módját. Én úgy szoktam, hogy kevés olajat öntök a lábas aljára, arra teszem a rizst és bő kétannyi vízzel fölengedem. Forrásig lehet magasabb fokozaton (illetve gáztűzhely esetében nagyobb lángon) hagyni, majd tartalékra veszem. Beleszórok egy kis vegetát, de nem keverem meg - lassú tűznél, ha olaj van alatta, keverés nélkül sem ég le a rizs. Mikor a nagyja vizet elfőtte, beleszórom a zöldséget (gyorsfagyasztott zöldségkeveréket szoktam használni általában), ekkor már megkeverem, s ha elfő a leve, késznek nyilvánítom. Ha esetleg picit még keménynek érezném a rizst, a tűzről levéve, fedő alatt saját párájában készre puhul.
Hatalmas sikere volt a mai vacsorának, nem utólsó sorban gondolom azért, mert már mindenkinek elege volt a nehéz ételek sorától, amit az ünnepek alatt ettünk. Rékám - persze önmagához képest - rengeteget evett, egy kisebb karfiolrózsa felét és annyi rizst, amivel a legkisebbfajta bébiételes üveget úgy jó félig meg lehetne tölteni. Kéretik nem nevetni, bizony Rékánál ez a nagyon bevacsorázott-kategória.
Említettem, hogy vélhetőleg fotoszintetizál, nem?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése