2013. február 27., szerda

Rakott tészta Gabka módra

Az ember lánya irtó találékony tud lenni, ha kevés az ideje, boltban sem volt, de valami ehetőt kellene gyorsan készíteni ebéd gyanánt. Nos, ilyen helyzetben készült a tegnapi rakott tésztánk.
Tegnapelőtt kicsit elszámítottam magam krumplistészta-ügyben, pont kétszer annyit sikerült csinálnom, mint szükséges. A maradékot kidobni sajnáltam volna, de ki eszik meg másnapos krumplistésztát? Nálunk a kutya sem.  Végül bevillant az ötlet:
Egy jénai aljára bacon csíkokatö raktam, erre halmoztam a maradék krumplistésztát, majd a tetejére kis kockákra vágott főtt-füstölt tarját szórtam. Leöntöttem egy nagy pohár tejföllel, ementáli sajtot reszeltem rá és betoltam 180 fokra a sütőbe egy bő félórára.
Az eredmény valami isteni lett, ráadásul nagyjából öt perc készítési időt kellett csak rászánnom. :-)


2013. február 23., szombat

Krémlevesek

Azt hiszem,  kétezer éve nem írtam ide. De most kicsit életre rázandó a blogot, gondoltam, leírom egy személyes tapasztalatomat, ami nem is tőlem, hanem Eszter barátnőm idevágó mondatától indult: krémleves formájában a gyerekekkel bármit meg lehet etetni.
Nos, való igaz, krémleves formájában gyakorlatilag probléma nélkül esznek meg a gyerekek olyasmit, amit egyébként eléjük se rakhatnék. Ilyen  pl. a  brokkoli, a zeller, a karalábé, csak hogy néhányat említsek.
A krémlevesek elkészítése roppant egyszerű és gyors, főleg, amióta rászoktam a kuktában való készítésre. Gyakorlatilag 20 perc alatt kész van, ezalatt a sütőben is elkészülnek a kenyérkockák, amelyek nélkül a gyerekeim szerint nem létezik krémleves.
A krémlevesek további előnye a bármitmegevésen és a gyors elkészítésen túl, hogy laktató - megfelelő kenyérkocka-mennyiség esetén nálunk akár egytálételnek megteszi. Ha jól bekajálnak belőle a gyerekek, már nem is nagyon kérnek mást.

Nem tudom ugyan, hogy hivatalosan hogyan kellene krémlevest készíteni, nálam a következő vált be:
Az alap mindig egy fej apróra vágott és megüvegesített hagyma. Erre dobom az aktuális zöldségeket, 1-2-3 szem kockára vágott krumplit (brokkoliba, zellerbe többet, mert nagyon intenzív az ízük másként), felöntöm annyi vízzel, hogy kényelmesen ellepje, ízesítem összezúzott fokhagymával és natúr (ízfokozó és adalékok nélküli) vegetával, szükség esetén sóval (nem minden natúr vegeta tartalmaz sót).
Lezárom a kuktát, fölteszem főni, sípolástól kb. 10-15 perc alatt kész, ha kihűlt, leveszem a tetejét, botmixerrel turmixolom és kész.
Ha hígabbra sikerült, lisztes-tejfölös habarással sűrítem, de legtöbbször szükségtelen.
Ha vegyes zöldségből készítem, néha megbolondítom egy kis citromlével, lestyánnal és tejföllel, isteni finom!